Erlinpáholy

Hegedűs Ágota hazudj neveket című prózája az Élet és Irodalom 2011/15. számában.

http://www.es.hu/2011-04-13_hazudj-neveket-

A Holmi áprilisi számában Vécsei Rita Andrea írásait olvashatjuk.

Szőcs Henriette Nyeremény című novellája megjelent a Nők Lapjában

(meditatív próza hármas ritmusban)

Reggeli hat óra harminc, ideje elindulnom. Kocogó ütemben kezdek, végighaladok a szélső utcákon, lassan elhagyom a házak vonalát. Mélyeket lélegzem, szellőztetem a hörgőket, légutakat.

Az út, amelyen rendszerint futok az erdő felé, tele van szeméttel. Nem, ez így nem teljesen pontos, az út, amelyen reggelente futni járok, egy szeméttelepen vezet át. Persze nem igazi szeméttelep ez, csak amolyan spontán lakossági, a polgári önszorgalom terméke. Autók jönnek, emberek mennek megrakottan talán éjjel, talán nap közben, és leraknak. Le az út mellé mindent, ami otthon nem kell, ami normális esetben a szemétégetőbe való. Így lesz a patak parti mellékútból kommunális szemétlerakó. Ezért naponta, ahogy futva igyekszem a városi civilizációból a tiszta natúrába, hatalmas szeméthalmokon kell átverekednem magam. A rothadás hegyei között vezet az út az egészség zöld ösvényeire. 
Jogging.

Elolvasom »

Megjelent a Prae folyóirat legújabb száma, benne Tallér Edina, Zilahi Anna, 
Somogyi Aranka, Palágyi Ildikó Brigitta és Kupa Júlia írásaival

A Műút legújabb számában Vécsei Rita Andrea Hangyapöcs című írását olvashatjuk.

Az Élet és Irodalom december 17-én megjelent számában Vécsei Rita Andrea novelláját is olvashatjuk

Vécsei Rita Andrea Közmunka című novellája a Jelenkor decemberi számában jelent meg

Kerber Balázs és Zilahi Anna verseit is olvashatjuk a Műút most megjelent számában.

kapcsol

Olyan kapcsolóra lenne szükségem, amivel átkapcsolom magam, választok egy másik szerepet. Azt, ami jó nekem, és a másiknak. Rákerestem a neten, hogyan működik egy kapcsoló. ¹Egy kapcsoló élettartamának jellemzésére a hibamentes átkapcsolások számát használják. Ez egy olyan alkatrész, amely a rajta átfolyó áramot szabályozza. Egyik állapotában átfolyik rajta, a másikban nem. Egyik legszebb nap az életemben, amikor igent mondtam, a másikon arra gondoltam, hogy nem, mégsem ezt akarom. Vagy nem így, hanem máshogy.

Elolvasom »

fagyok

mire hazaérek, alszol, hideg gránittömb hallgatás.
villanykapcsoló nélküli éjjel, vak tapogatás, ez a paplan
csücske, élettelen, beült a fiókba neheztelése. ne mozogj.
csak addig ne, míg elalszom, utánad, mindegy merre fordulsz,
mindig paralel a hátad. eleget néztelek jöhetne már az álom.

ébredések

az első amit meghallok, az a rigók éneke három óra körül.
aztán kezdi a többi, rozsdafarkú, tengelic, légykapó,
már majdnem visszaalszom, mikor bagzó macskák
oáznak az ablak előtt, félálomban nem tudom
megkülönböztetni a szomszéd síró kisbabáját.
kidobom a papucsom az ablakon. akkor macskák.

vonzások

A kertemben mindig ugyanott túr fel a vakond,
porhanyós puha földet, én meg mindig a fejébe ültetek valamit.
Azt szeretném, hogy hagyja békén a földemet.

kertek

A földből kis növény, palánta
bújt elő,
éppen abból a csíkból kelt ki,
amit megjelöltem,
hogy ide azt vetettem,
aminek a
zacskójára ősszel azt írtam,
őszirózsa,
most meg látom, hogy cékla
lesz belőle,
azt is szeretem, különben is,
ugyanannyi
joga van kikelni, mint a virágnak.

ékszerek

én nem a nyakamban hordom a keresztem,
hátamra dobom, viszem meg-megbotolva,
egy újabb hivalkodási pontra.

szomjazók

másnapra mindig szomjazom,
és szédülős fejnehéz vagyok.
ezért mikor megiszom a kávém,
elkísérem egy pohár forrásvízzel,
amit a nasa által hitelesített
víztisztító készülékemből töltök,
reggelre nemcsak én vagyok
szomjas, hanem a virágaim is,
a maradék vízzel locsolni indulok,
aztán észreveszem, hogy az orchidea
az ablakban a virágfejek súlya miatt feldőlt.
reggel nem nagyon beszélek,
de ezt nem hagyom szó nélkül.

[még mindig kávézom]

ülések

huszonhét éve ugyanarra a sámlira ülök ki kávézni a teraszra,
és arra gondolok, hogy anyám is ezen ült, és evett,
míg a család a nagyasztalnál ebédelt,
mert azt látta a nagyanyámtól, aki nemcsak hogy a nagyasztalhoz,
de még a sámlira se ült le soha.
felállok, te hátulról hozzám simulsz. mikor jöttél meg éjszaka.
most is paralelek a hátak, csak az irányok változtak.
reggelre mindig jobb.

„karcsu hölgy, 
arcán szent szenvedéssel
suhant egyszerre el előttem”

Charles Baudelaire


Mit látsz, mikor először találkozunk? A hátam mögül sütő nap miatt csak körvonalakat, talán mosolyt. Árnyékokat. Feléd dőlő felsőtestet, görnyedőt, vagy csak a testbeszéd miatt hajol feléd? Láthatod az arcom, de napszemüveg mögül. Dior. Láthatod a varkocsom. Bokám, bokacsizmám. Dior. Kezeket, amik egy óriási mustárszín táskába kapaszkodnak.

Elolvasom »

1.

Szőlőkacs indáz
Vulkáni kőzet ölén.
Vér poharamban.

2.

Hunyorgó házak,
A hóban macska oson.
Friss rózsanyomok.

3.

Repedt szőlőszem
Tőkén folyatja levét.
Bor nélkül a prés.

4.

Gyöngyszemű süllők
Forognak a nyárson.
Pereg a halpénz.

5.

Áll a levegő.
Viruló rózsabokron
Kicsi gyík cikkan.

A második világháborút és a kommunizmust nem iskolában tanult módon, politikai csatározások és eszmék, évszámok tükrében írja le Oksanen, hanem a kisemberek mindennapjain, gondjain és örömein keresztül mutatja be. Mintha újból nagyanyám meséit hallgathatnám esténként arról, hogyan ügyeskedték össze az élelmet a nagycsaládnak és a szolgálóknak, hogyan rendeztek tangóharmonikás táncmulatságokat, hogyan tanult meg pár hónap alatt németül majd oroszul az éppen náluk elszállásolt katonáktól.

Purgatórium

- Ajánló Sofi Oksanen

Tisztogatás című művéhez

Elolvasom »

Hét órakor Herceg kiment a fürdőszobába, hogy megmossa a fogát, mielőtt Mama mérges lesz. Reggelente Mama nagyon ideges volt, kapkodott, sürgette Herceget, igyekezzen már az öltözéssel, nehogy megint elkéssenek az óvodából. Ez gyakran megtörtént, mivel a kisfiú szeretett anyukája ágyába bújni, és onnan bámulta a televíziót. Aztán könyörgött, ne kapcsolják ki a mesét. Mivel Herceg korán ébredt, gondolta, meglepi anyukáját, és megmossa a fogát, mielőtt Mama felkelne. Biztosan nagyon fog örülni neki!

Elolvasom »

Fent sem biztos

Ropog velem a faág.
Két kezem kapaszkodik.
Repedések nyomnak,
cipőm orra a törzset marja.
Mar engem a törzs, az ág, a fenti levegő.
S a levegőt, ha nézem, eltűnik.
Egyre-másra száll rám a levél,
szemembe pereg hol kanyaros,
hol simább erezettel
hajlata, ága-boga mereng a fának.
Göcsörtje árt, közte el-elsétálok
kedvemben valakivel.
Kezemben keze,
ha volna, s nem kéreg lennék.
Szeme nevet, s az évgyűrűkön
pontokban sípol a vihar.

Elolvasom »

Vécsei Rita Andrea öt verse olvasható a Kalligram szeptemberi számában

A művek: Jávorfából, Lakkozatlanul, Sehol, Nyaralok, Spiráltorta eperrel

Fenyvesi Károly (közismert nevén: Charles Fenyvesi) Amerikában élő magyar író, újságíró, szenvedélyes kertész és esszéista. Személyében és írásaiban csodálatosan egyesíti a vidéki gazdálkodó (legyen szó magyar paraszti hagyományokról vagy amerikai farmerkedésről) föld- és természetszeretetét a nagyvárosi értelmiségi kifinomult fogalmi gondolkodásával, nyitottságával és a világpolgár intellectuel örök kíváncsiságával és globális tájékozottságával. Újságíróként több mint negyven évig dolgozott különböző lapoknak, köztük a New York Times-nak és a Washington Postnak. Jeles kertészeti szaktekintély és Közel-Kelet szakértő. Jelenleg Washington környékén, családja körében egy farmon gazdálkodik. Fenyvesi a magyar közönség számára a Mikor kerek volt a világ, a Három összeesküvés és a Mikor az angyalok túljártak a világ eszén című kötetek szerzőiként ismert. A könyvhétre jelent meg az Európa kiadó gondozásában legújabb, negyvenegy esszét tartalmazó könyve, amely az Elmélkedések egy kerti padon címet kapta. Walkó Zsuzsa kitűnő, érzékeny és kifinomult fordításában olvasható magyar nyelven.

Elolvasom »

Gyönyörű vagy, mondja, és mellém ül. Csupa zöldben van. Illik a cipőd az autódhoz. Hú de frappáns vagyok, hogy ez eszembe jut. Mosolyog, és én is. Egymás helyett a közönségre. Mindenki azért jött, hogy minket hallgasson. És akkor már néznek is. Konferencia-előadás. Én a szövegemet nézem, ők engem, de szöveg helyett igazából csak őt látom. Feltűnés nélkül próbálok feltűnő lenni, csak neked.

Nagyon jól nézel ki. Ezt csak súgja, mintha a szövegről mondana valamit. Mit reagáljak?, semmit. Minden rossz, a legjobb válasz a legrosszabb. Mosolygok inkább, így bújok el, így válaszolok a kérdésekre. A közönségben is van egy fiú, aki tetszett, de ő meg itt ül mellettem. Mi lesz. Inkább hazamegyek, amint vége. Senkivel nem állok le beszélgetni. De nem lehet, odajönnek ők, és beszéltetnek. Mesélek az első előadásról, mennyire izgultam, közben most is izgulok, nehogy elmenjen nélkülem. Folyton nézem, hol van. Most a sarokban van valakivel, most kiment a mosdóba. Visszajön. Félmosoly, amit talán senki nem lát, még ő sem veszi észre. Köszönök a valakiknek, akikkel eddig beszéltem, és megindulok, persze nem egyenesen felé.

Elolvasom »

mindigis a szemébe akartam nézni. hogy ki tudjam választani, ő lesz-e a megfelelő. bár nehéz volt. az autók annyira gyorsan száguldanak el az ember mellett, még eléjük ugrani is gyors döntést jelent, nemhogy megnézni, ki ül a volán mögött. de ha sokáig állunk a járda szélén (és nagyonszépen süt a nap), egyszercsak meglátjuk azt, akire vártunk. énis a szemébe néztem a vezetőnek. és aztán mégse léptem le. talán miatta. talán csak lassú voltam. talán soha nem is akartam igazán, csak tudni szerettem volna, létezik-e olyasvalaki, aki elé képes lennék odalépni. hát úgytűnik nem. úgytűnik egy ideig még élnem kell. de ezekután kire várjak? a gyilkosomat elszalasztottam. ilyenkor hogy éljen tovább az ember?

aztán mégis továbbéltem. ahogy mindenki más, aki nem mert kilépni, amikor lehetett volna. és egy nap elém léptek ki. ketten. egy fiúcska és egy lány. gyönyörűek voltak, talán túl szépek, igazságtalan lett volna, ha továbbélnek. nemtudom. nem néztek rám, egyikük sem, csak egymást figyelték. aztán már egymást se.

akkor döntöttem el, hogy nekem sem kell semmit látnom, és mindennap órákig a lámpába bámultam. nyáron meg a napba. először még ügyelve a látszatra, napszemüvegben, aztán már mindegy volt ez is. nézek az égre, vidám fiatal lány, végre valaki nem a földet bámulja, ezen még mosolygok magamban. nem látszik ki, és lassan nem látok ki én sem.